Közzétéve: 2016. április 18. 08:00
A háziállatok nagy hatással vannak a mindennapjainkra.
Tartsunk akár kutyát, macskát, nyulat, lovat vagy tengerimalacot, mindegy, mert mindenképpen jó hatással lesz az életünkre és az egészségünkre. Ezeket az állításokat hosszú évek óta folyó kutatások is alátámasztják, így már az orvostudomány is egyre több területen alkalmazza az állatokat terápiás célokra.
Japánban az IAHAIO 10. tokiói konferenciáján kínai tudósok álltak elő egy kutatással, ami bebizonyítja, hogy az állatok nagyon sok szempontból jótékony hatással vannak a velük együtt élő emberekre. A vizsgálatban 3000 gyermek vett részt, akiknek 50 százaléka tartott háziállatot. Ők lényegesen többet mozognak ennek következménye képen ritkábban betegek és jobban alszanak, mint kutyátlan társaik.
Sok szülő tévesen úgy gondolja, hogy az állati szőr egy erős allergén ezért megválik tőlük a kisbaba érkezése előtt. Az Egyesült Államokban végzett kutatás szerint a kutyával együtt élő gyermekek egy éves korukra olyan erős védettséget szereznek, hogy később 50 százalékkal kevesebb eséllyel alakul ki náluk allergia. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy ha az élet korai szakaszában találkozunk egy allergénnel, esetünkben az állati szőrrel a szervezetünk kellőképpen rezisztensé válik vele szemben.
Egy házi kedvenc nem csak az egészségünkre van jó hatással, hanem a kedélyállapotunkra is. Egy kiközösített gyermek mentsvárat találhat egy házi kedvencben, hiszen az állatok szeretik gazdájukat függetlenül attól, hogy mennyire divatosak, szépek vagy okosak. Ha lehetőségük van gondoskodni egy állatról és megtapasztalni annak feltétlen szeretetét könnyebben túllendülnek a nehéz időszakon is nyitnak majd a világ felé. Pont ilyen nagy segítség lehet egy egyedül elé idős ember számra, aki így állandó társat kap maga mellé. Ennek hatására nem csak, hogy nem lesznek magányosak, de könnyebben gyógyulnak fel a betegségekből is.
A fenti sorok után biztosan sokunk fejében megfordult egy új házi kedvenc beszerzéséhez, de mielőtt még kiválasztanánk az új családtagot mérlegeljük, hogy lesz e elég időnk foglalkozni vele. Az állatok is pont olyan érző lények, mint mi. Nekik is vannak szükségleteik, amiket nem tudnak önállóan kielégíteni, ezért teljes mértékben ránk vannak szorulva. Az emberre való pozitív hatásaik ellenére sem ajánlott mindenkinek, hogy egy szőrös kis kedvenccel bővítse a családját.
Ez a funkció csak regisztrált felhasználók számára érhető el!
Kérjük, regisztrálj, vagy jelentkezz be!